2011. jan 26.

Tanuljunk Belgával: Magyarország a II. világháborúban

írta: Tea Cher
Tanuljunk Belgával: Magyarország a II. világháborúban

 Na itt egy nagyon súlyos darab: Magyarország a II. világháborúban. Csak hozzáértőknek, vizsgára készülőknek, mazochistáknak.... ("Dalszöveg" a videó alatt.)

 1938. Imrédy Béla miniszterelnök lett, s elfogadtatta az első zsidótörvényt, ami tőle elég merész, úgyanis később lemond, mert kiderült, hogy benne is van 1/8-ad rész.

1938. november 2. az első bécsi döntés - Kis-felvidék és Kárpátalja visszakerül, ami majdnem egymillió magyart jelent. Aztán

'39. márciusában az egész már Kárpátalja a miénk. És ekkor van a Márciusi Front, meg a Nemzeti Akarat Pártja, amiből lett később a Nyilas Párt, Szálasi bandája azért változott meg a neve, mert Teleki Pál betiltatta, aki

'39-től miniszterelnök és sikerült kívül tartania Magyarországot egy ideig a világháborúból, ami

'39. szeptember 1-jén indult, s már a második volt. Ebben az évben kiléptünk a Népszövetségből.

'40-ben meg kivesszük a részünket a Három Hatalmi Egyezményből.

1940. augusztus 30-án Magyarország a második Bécsi döntés alapján visszakapta Észak-Erdélyt Székelyfölddel, hol a magyar ajkúak száma akkor 1.300.000.

1940. december 12. Magyar és jugoszláv királyság között állandó béke, és örök barátság - szerződésben rögzítve. Később ezt Magyarország megszegte. Teleki Pál nem tudta elviselni, hogy szószegők lettünk. Öngyilkos lett e miatt, meg kell róla emlékeznünk minden évben április 3-án, mert tettével sajnos a mai napig sajnos egyedül áll.

'41. április, Bárdossy a miniszterelnök. Átengedi a nácikat, cserébe a baranyai háromszög, a Mura köz, és Bácska vissza lett csatolva. Kassát meg lebombázták, a mai napig nem tudni, hogy kik voltak. Ez elég volt Bárdossynak, hogy hadat üzenjen a Szovjetuniónak. Indul a gyors hadtest, biciklisekkel, Ukrajnába.

'41. december. Hadüzenet az USA-ba. Hadiállapot Angliában.

'42. januárjában a Honvédség Újvidéki mészárlása. A vizsgálat elől a tisztek elmenekülnek Németországba.

1942. márciusában Bethlennek az egyik hűséges barátja, Kállay Miklós került a kormányra. Bár Horthy őt hosszasan kapacitálta. Tragikus Don-kanyart nyáron már megélte. Csodának köszönte, az, aki túlélte. Jány vezette őket a halálba. Utána magát már nyugdíjban találta. Míg Hitlernek akart barátnak látszani, hintapolitikát folytatott Kállay. Nem voltak kedvesek nekünk a németek, több helyen tüntettek ellenük emberek. Új tervet eszelt ki Horthy és Kállay, az angolok felénk már elkezdtek nyomulni. Látták, a németek hada megremegett, szovjetek honában több helyen elvérzett. "El fogják veszteni" - gondolta Kállay, Szentgyörgyi Albertet kérte fel tárgyalni. Az angolok elérik egyszer majd hazánkat, inkább majd ő nekik adjuk meg magunkat. De a szovjetek a határt még előbb érték el fejükben hurrázva, kezükben térképpel. A németek bizalma megrendült hazánkban. Úgy látták, Horthy az, ki őket kijátssza.

'44. tavaszán így lettünk megszállva. Horthy jól lehordta, Kállay leváltva. És el is vitték őt a hírhedt táborba. Adolf a vezetést rábízta Edmondra. A kormányt Sztrójay kapta meg birtokba a tragikus hónapok jöttek a zsidókra. Horthy közben járt külföldi nyomásra, így még egy darabig Budapest megúszta. A német hadsereg a frontra kéreti, Horthynak több se kell, leváltja Sztrójay-t. Lakatos Géza kerül a kormányra.

Október 15. Rádión bemondja Horthy: "a háború véget ért számunkra!”. Fiának létével meg is lett zsarolva. A németek dühösek, jönnek és elfogják, nyilas uralmat kap érte az ország.

1944. október 15. Szállasy Ferenc a miniszterelnök.

’44. november, budapesti gettó, 70-80 ezer főt számol a Gestapo. A nemzetvezető teljes terrort vezet be, kivégzik, azokat, akik nem vonulnak be. A Hungarizmus jegyében halált menetelnek, Radnóti Miklós is így veszett el. És csak arra az esetre volt Szállasy-nak terve, ha a háborút a németek nyerik meg. Egy csodafegyvert Hitler előhúz a végén és boldogan élhet a magyar nemzet. Épp, 65 éve így, áprilisban volt vége, majd egy évvel később,

március 12-én a Népbíróság akasztotta fel Szálasi Ferencet, és vele a nyilas vezetőket. A felszabadulás hogy kezdődött? A szovjet hadsereg azt hitte, legyőzött. Több ezer embert szállítottak Szovjetunióba, kényszermunkára, Ma Lenkein robotnak, a veszteség a háborúban egymillió ember, ennek fele zsidó, s rengeteg hadifogoly. Az utak, hidak, minden oda lett. Persze volt néhány tüntetés is a háború ellen.

1941-ben és ’42-ben a kommunista párt illegál, így lett belőle békepárt, háborúellenes összefogás.

Szólj hozzá

történelem tanuljunk belgával